Utcák eddig megbúvó fenegyerekei, elő a sötétből! Eljött az ő idejük: boltok hátsó udvarában, szállodák kiürített halljában, vagy akár csilli-villi puccos partykon az új látványosság az emberharc; panem et circences a népnek! S a bajnokoknak természetesen egy-két orrtörésen és a dicsőségen túl nem kis összeg is üti a markát, hiszen ki lenne oly bolond, hogy ingyen vereti meg magát?

Ha már a nézőnek elege van a vígjátékokból és a családi filmekből, amiket az utóbbi időkben kaphatott a moziban, nevezzen be egy akció-dráma... izé... szóval eléggé behatárolhatatlan filmre. Gyenge idegzetűeknek vagy magasabb IQ-szintűeknek nem ajánlott!

Egyszerű, nem nagyszerű

Úgy tűnik, szeptember a titoktartás hónapja lesz: a filmek legtöbbje esetében nincs lehetőség arra, hogy részletes történetismertetés jelenjen meg e hasábokon. A Bunyóról szólva például nincs mit fejtegetni. Aki már látott hasonló filmet, az ezt már ki is hagyhatja, hiszen sok újat nem tud felvonultatni: az egyszeri srácot, aki az utcán árulja lopott, vagy éppen hamisított áruját (amolyan „háromdarabpillanatragasztóegyszázas!" stílusban, csak nála éppen a Harry Potter és a viziló legújabb kalandjai kaphatóak) egy arra járó menedzser felkarolja, és földalatti szabadfogású bunyóversenyekre nevezi. Folyamatosan növekvő nyereményekkel és csillagászati mértékű fogadásokkal kísérve, természetesen. Emberünk bukdácsol egy kicsit, de mindig nyer (bár ezt csak mázlijának köszönheti) mellesleg meg persze beleszeret egy épp arra tébláboló nőbe, és újonnan jött gazdagságával igyekszik őt kihúzni a fizetési felszólítások végtelen tengeréből. Minden jól megy, amíg egy napon valaki arra nem kéri: ugyan, veszítsen már! S lám: a kérés, ami addig egyáltalán nem okozott volna nehézséget, most nem teljesülhet: emberünk titokban magára fogad, megnyeri persze a meccset, és mégsem nyírják ki egy sötét sikátorban: heppi end, függöny.

Altatópirulák helyett

Dito Montiel rendezőnek e film kapcsán nem az volt a legrosszabb ötlete, hogy az ezerszer agyonrágott történet megfilmesítése mellett döntött, hiszen egy ilyen egyszerű sztorit néhány látványos bunyóval - sőt, leginkább azzal - el lehetett volna adni a csihipuhi iránt érdeklődő műkedvelő közönségnek. A probléma a megvalósítással van: a szereplők kiválasztásától kezdve egészen a kameraállásokig. Alighanem a Millió dolláros bébi sikerén felbuzdulva gondolta úgy, hogy drámai felhangot kíván neki adni, ezt pedig - Montiel szerint - hosszú kameraállásokkal és közeli arcjátékokkal lehet kifejezni. A probléma azonban ugyanaz, mint a hatásszünettel egy jelentéktelen mondat esetében: a hallgatásnak - jelen esetben a közelinek - nincs súlya. Bár kétségkívül hiteles egy bunyós film főszerepére tapasztalt birkózót választani, ugyanakkor nehéz színészetet elvárni egy olyan embertől, akinek szemmel láthatólag többször törték össze az arcát, mint ahányszor nem. Egyszóval az összes mimikai képességét kiverték már belőle.

Ám ezzel még mindig nem lenne elveszve a film, hiszen Steven Seagalt is sokan megnézik tévében, vagy akár moziban is, arról álmodozva, hogy majd egyszer ők is így aikidoznak. S vonatkozik ez sok más, amúgy rossz, de technikailag látványos verekedős filmmel is. De legyünk őszinték: a birkózás csak szakmabelieknek és a fiú-fiú párosok iránt érdeklődők számára lehet annyira látványos, hogy befizessenek érte egy filmre, az a néhány pofon, ami a - rendszerint csak egy-két percig tartó - földharcot megelőzi, igazán nem éri meg a mozijegy árát.

Sok jót tehát ezen a héten nem tudok ajánlani: a fanatikus rajongók persze ne hagyják magukat elrettenteni, de a többiek inkább élvezzék a szép őszi napsütést.

(Bunyó - színes, feliratos amerikai akciófilm, rendezte: Dito Montiel, főszereplők: Channing Tatum, Terrence Howard, Luis Guzman, Zulay Henao)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB