„A kis dolgok is sokat érnek" szlogent Disney-ék már ellőtték valamelyik Micimackó filmben, „A legkisebb is számít" is ismerős valahonnan. Mi marad Hortonnak? Drágám a kölykök eleve picik voltak?

Anyu? Miért ilyen nagy az elefánt füle? - kérdezi minden gyerek az állatkertben, amikor először mosolyog rá egy ilyen baromi nagy állat. - Hogy jobban halljanak - hangzik el legtöbbször a Piroskai válasz, bár a műveltebb gyerekek azért tudják: Dumbó például repülni is tudott vele. Ebben a filmben mégis inkább az audiojelek befogadására koncentráltak a készítők, vagyis: egy elefánt azt is meghallja, amit rajta kívül senki más nem.

Egy aprócska kalapocska...

Önzőség lenne azt gondolni, hogy élőlények csakis szemmel felmérhető nagyságban telepítik be e sártekét. Kifalva lakói például polgármesterestül-lakóparkostul elférnek egy porszemcsén. Ők azok, kiknek kétségbeesett segélykiáltására felfigyel Horton, a gigászi hallószervvel ellátott ormányos. Mivel fülénél már csak szíve nagyobb, elhatározza, hogy megmenti a Kiket a gonosz Kengurutól, az erdő vasmarkú irányítójától - közben pedig érdekvédelmüket is ellátja, mint valami szakszervezeti munkatárs. Még sztrájkolniuk sem kell.

Theodor Seuss Geisel, közismertebb nevén Dr. Seuss híres álmodó; meséin, mint például a Grincs vagy a Macska a kalapban amerikaiak generációi nőttek fel (és még a magyar Macskafogóba is beszivárgott; emlékszik valaki a jelszóra?). Stílusa leginkább talán Rímhányó Romhányiéra hasonlít (feltéve, ha erőltetni akarjuk a magyaros párhuzamot); műveit rendszerint rímbe szedve, kivételes nyelvi zsenialitással tárta olvasói elé. Olyan világokat teremtett, melyek nem csak a gyerekek fantáziáját mozgatták meg, a felnőttek sem szabadultak belőle egyhamar; mi lehetne ennek biztosabb jele annál, hogy folyamatosan filmesítik meg történeteit. A Grincs és a Macska a kalapban után 2008-ban a Jégkorszakot is jegyző készítők elérkezettnek látták az animációs technikákat arra, hogy celluloidra vigyék Horton történetét is - a mesét, amit hagyományos filmezési módszerekkel nem lehetett volna hűen elmesélni.

Ámulat és bűvölet

Sokat szidtam már e hasábokon olyan filmeket, melyek aktívan alkalmazták a CGI-technikákat, mégis megrekedtek valahol a Toy-Story előtti időkben. Örömmel jelenthetem: a Horton messze nem ilyen. Lenyűgözően élethűek az állatok, a növények: még az egészen apró szőrszálak és vízcseppek is filmszerűen tökéletesnek tűnnek. Szigorúan ragaszkodva az eredeti környezethez, látványvilághoz és szövegekhez, a film mégis több lett, mint egyszerű adaptáció: olyan képi trükkök kerültek bele (például Kifalva polgármesterének emo-szerű fia, Jo-Jo), melyek mégis modernizálták a történetet, és új poénokkal is ellátták. Lesznek ismerős figurák és szituációk (a Grincs írójától és a Jégkorszak készítőitől - mindenki hozta magával, amit tudott), ugyanakkor tele van új poénokkal is, amik kicsit-nagyot egyaránt kacagásra bírnak.

Horton pedig - Jim Carrey arcát és hangját kölcsönkérve - végtelen jóságában bárkivel dacolva megmenti az aprónépet- mert „ha nem is látható vagy hallható - egy személy az egy személy. Függetlenül attól, milyen apró."

Horton - színes, szinkronizált, amerikai animációs film; rendezte: Jimmy Hayward, Steve Marino; magyar hangok: Kerekes József, Bodrogi Attila, Ráckevei Anna, Gesztesi Károly, Dörner György