Kedves Zónázók, ha mindenki kipihente magát a háromnapos ünnep alkalmából, ideje visszaszállni a körforgásba, hiszen március tartogat még néhány kellemes meglepetést a mozirajongók számára. Bár a világért sem tanácsolnám senkinek, hogy a kellemes tavaszi napsütés helyett egy moziteremben ücsörögjön, azért alkalomadtán jót tesz a szemeknek, ha a ragyogás után egy kis nyugtató sötétet választunk.

Ezen a héten például Magyarország aktuális szívtiprója, Kamarás Iván igyekszik a női szívek kegyeibe férkőzni, méghozzá klasszikus módon. Már az ókori görögök is tudták, hogy ha kasszasikert akarunk, gyereket és/vagy kutyát feltétlenül tegyünk a filmbe; így az Igazából apának is - mily meglepő! - ez a központi témája.

L'art pour l'art

Adott egy emigráns, amolyan művészlélek; Ausztráliában próbál szerencsét tán mert az olyan kellemesen messze van a hazai választási kampánytól. Ám mivel a művészélet híján van megfontoltságnak és takarékosságnak, Márk is ráébred: a korhelylét felemésztette minden tartalékát, ideje hát valami bevétel után nézni. Mivel a Múzsa szeszélyes és nem csókolgat csak úgy akárkit, ezért hősünk hazatér, hogy visszaszerezze korai zsengéit, s eladja őket egy tál lencséért.

A műkincsek helyett természetesen galibát talál, hiszen galiba nélkül semmi csavar nem lenne a történetben. A galibát pedig jelen esetben egy kislány okozza, aki lehet, hogy Márké, de az sem kizárt, hogy az őt felnevelő nőmágnes csúcsmenedzser Bálint vére. A két férfi már épp farktollait borzolgatja hogy végső összecsapásba bonyolódjanak a gyerek apasági jogáért, amikor egy harmadik férfi kerül a képbe, s mindenféle jogi hercehurca nélkül egyszerűen csak elrabolja a gyereket. Mi is hozhatja össze jobban az apákat, mint egy új, közös ellenség? Így hát barátaik hathatós segítsége ellenére elindulnak, hogy közös dedüket valahogy látóhatáron belül tudják. Kaland, izgalmak, heppiend.

Kicsi, sárga, savanyú

Mit is mondhatnék rólad, magyar film? Mintha a kreativitást évekre börtönbe vetették volna, hazánk filmipara úgy ontotta magából a Hollywood-i utánzatokat több, de inkább kevesebb sikerrel. Elejétől a végéig közönségfilmek voltak ezek, fájón nélkülözve az értelmes tartalmat, vagy más fontos elemeket, amelyek egy filmet jobbá tesznek. Nem szívből nevettünk a vígjátékokon, csupán kényszeredetten mosolyogtunk; kicsi, sárga, savanyú, de legalább a miénk. Ám e főnix lassan elhamvad, hogy végre új életre keljen: mintha a rendezők megtalálták volna végre saját hangjukat, a majmolás helyett pedig a méltán híres magyar leleményességet segítségül hívva alkotásaikhoz. A folyamat pedig öngerjesztő: a rendezőkkel együtt a színészek, operatőrök, forgatókönyvírók, s megannyi egyéb stábtag is felébredt volna Csipkerózsika-álmából.

Ennek a folyamatnak már nem az első, de remélhetőleg még nem is az utolsó állomása az Igazából apa. Még érezni rajta a vágyat: csilingeljen a pénztárgép! - de mintha már új szelek fújnák Gryllus Dorka haját, és Hernádi Judit szemüvegén is tán már a film felkelő új napjának dicsfénye csillogna, mely az igényes, szórakoztató, elgondolkodtató alkotásokat tárja majd a közönség elé, s egy boldogabb életet hoz magával. Világbéke, s társai.
Az író fantáziája alighanem messzire szárnyalt most, de ki tudja? Minden kezdet egészen vad lehetőségeket rejt magában.

(Igazából apa - színes, magyar romantikus vígjáték, rendezte: Novák Emil, főszereplők: Kaszás Géza, Kamarás Iván, Polyák Lilla, Gryllus Dorka, Scherer Péter, Rudolf Péter, Hernádi Judit, Kapócs Zsóka)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB