Üldözőből üldözött

Miközben a Lángoktól Ölelt immár két évtizede birkózik az ügynökmúlt, öhhm, kkmm, feltárásával, de mégmost is csüdig járunk a maszatban, Amerikában szerencsére minden másképp alakul.

Veszélylesés

Adott egy szupertitkos, ráadásul minden fronton harcedzett és kiképzett ügynök – legyen a neve Mallory Kane, de mindegy is –, akinek rutinmunka egy helyi katasztrófa elrendezése vagy éppen egy kiadós villongás előkészítése: logisztika dögivel, háttér vastagon, gond-baj egy szál se, a világ vezető hatalmát képviseli, erkölcse ép, jelleme szilárd és rendíthetetlen. (Az meg, hogy közben bitang jó nő, legyen tényleg mellékszál.) Ismerjük őt: A bűn hálójában című filmben tételesen egy, az amerikai kormány fedőszerveként működő biztonsági vállaltnál dolgozik – teszi a dolgát tudása és tehetsége szerint, tudása rengeteg, tehetsége hatalmas: pörög a gép.
Igen ám, de mit tesz akkor ügynökünk, ha a világ legzordabb tájaink végrehajtandó veszélyes feladatok közepette egyszer csak útjába kerül a slamasztika, ő meg belesétál, mit sétál, toccsan? Egy sikeresnek gondolt akció nyomán gyilkossággal vádolják – és fel kell vennie a küzdelmet hajdani megbízóval szemben.

Hóhérakasztás

Klasszikus karakterek

Tipikus és a filmtörténetben ezeregyszer megörökített helyzet, a hóhért akasztják klasszikus képlete: mire Kane rádöbben, hogy ellenségként kezelik, már profi bérgyilkosok egyész csordája liheg a nyomában – és az is gyorsan kiderül, hogy a lehetőségei is meglehetősen korlátozottak: üldözői kottából olvassák reakcióit, minden trükkjét ismerik. Ismerős és klasszikus képlet ez is a moziban, és valójában itt lép be a képbe Steven Soderbergh filmjének fő erénye: az ismerős fordulatokat remek színészekre bízza A bűn hálójában rendezője – még a kisebb karakterek esetében is –, Michael Douglas-nek vagy Antonio Banderasnak sok mindent megbocsátunk.

A menekülés útjai – ez már-már biblikus párhuzam – persze kiismerhetetlenek: ügynökünk is talál egy vékony szalmaszálat: briliáns csapdát állít üldözőinek. A játszma kétesélyes, az esélyek minimálisak, a tét és a kockázat jelentős: ha győz, megmenekül, ha veszít, mindent veszít. Megismételnénk: mindent.

(A bűn hálójában; színes, feliratos amerikai akció-thriller; rendezte: Steven Soderbergh; szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Douglas, Channing Tatum, Antonio Banderas, Mathieu Kassovitz)

Kapcsolódó linkek:
Dózsa Mozicentrum
IMDb

Egy a tábor, több a zászló

Felsőbb hatalmak terén mi sem vagyunk gyengén eleresztve, ma például új köztársasági elnök ül a székbe, de a történelmi távlatok terén az Államok egyszerűen überelhetetlen.

Alappontok

Ha földön-vízen nincs ellenség, majd jön az égből, sugallja-nyomatja évtizedek óta Hollywood, s persze a fent vázolt törvényszerűségek okán menetrend szerint befutó akció-kalandfilmek sorából a Csatahajó című opusz sem lóg ki. Talán csak annyi a differencia, hogy ezúttal nem a film alapján készült gyerekbolondító játék, pont fordítva: a klasszikus tengeri csaták alapprogramja, a Torpedo szolgált Peter Berg filmjének alapjául. És persze a gyerekek száműzettek a sorok közül: a filmet 16 éven felülieknek javallja a forgalmazó.

Látványvilág-dominancia

A sztori egyszerű, a fordulatok követhetőek, a dialógusok sem agyonbonyolítottak – khmm, hmm, fogalmazzunk nagyon-nagyon finoman –, a fő szempont úgyis a látványvilágon van. Az meg nagyjából úgy OK, ahogy van. Csatát akarunk, csatát kapunk. Az meg külön egy jó pont, hogy a legdurvább részeknek korrekt AC/DC-témák adják a zenei hátterét.

Védd magad!

Hősi, joggal

A helyszín a majdnem végtelen óceán, az első felvonás Hawaii partjai közelében zajló nagyszabás, amit RIMPAC haditengerészeti gyakorlat néven illetnek vállaltan párásodó szemmel az éltes és sokcsillagos admirálisok. A gyakorlat normál menetét azonban szokatlan esemény zavarja meg: az egyik hajó legénysége észrevesz egy vízből kiálló valamit (ugye, innen tudhatjuk, hogy idegen származék, neve sincs). A történet folyama innentől normál mederbe tér: a nyugalomnak lőttek, váratlanul ugyan, de törvényszerűen végzetes és végletes játék, vad csata kezdődik a rejtélyes idegenekkel – a tét persze hogy is volna kisebb, mint a Föld sorsa: a szárazföldért vívandó csata a tengeren kezdődik, ahogy az USA történelmének sorsfordulóiban már megszokhattuk.
És innentől nincs megállás: beúszik a képbe – csak virtuálisan persze – egy láthatatlan energiamező, az ismeretlen ellenség titkos és veszélyes fegyvereket is bevet, ráadásul hermetikusan lezárja a csapdában rekedt hadihajókat a külvilágtól. Főhősünk, Alex Hopper persze a legjobbkor van a legrosszabb helyen: maroknyi, de minden szempontból ütőképes csapatával (köztük több kebelcsoda!) felveszi a harcot az idegenekkel szemben.  Poén nincs, azt nem kell lelőni – az ütközetek miatt azonban egy próbát mindenképpen megér: csata, ha jó!

(Csatahajó – színes, szinkronizált amerikai akciófilm; Rendezte: Peter Berg; főszereplők: Taylor Kitsch, Brooklyn Decker, Alexander Skarsgård, Rihanna, Liam Neeson)

Kapcsolódó link:
Dózsa Mozicentrum
IMDb

A nagy találkozás

Nem kell hozzá huszáros bölcsesség és hátra nyilazó furfang, hogy rájöjjünk: ebben a körben az utolsó nagy és valóságos háborús kaland az első világégés idejéhez köthető.

Lónak ember, embernek ló

Mielőtt a technika és a technológia maga alá gyűri az ilyes ember-állat viszonylatokat, amikor a vérnek és húsnak még szaga van, nem a “térkép e táj” távolsága dominál, nem a célkeresztben éppen csak látható apró pukkanás dönt romba várost, sorsot, életet. Aligha véletlen, hogy Steven Spielberg erre a korszakra fókuszál, amikor belevág a Hadak útja elkészítésébe. Egyszerű történet, mondhatnánk, egy srác és egy ló együtt a csatában, sok-sok irodalmi példát tudhatunk mellé, előzményeket, párhuzamokat – Spielberg másképp közelít.
A fiú, Albert összebarátkozik a lóval, de az apja eladja a Joey névre hallgató lelkes állatot a brit lovasságnak, belépünk a háború poklába, bevetés, frontvonal, állóháború, tanultuk mind – a pokol körei, borzalomról borzalomra.

Keret, háttér - a háború

Az állat kalandos utazását követhetjük nyomon – a háború keret, körítés, pont és ellenpont, újabb nagy tabló és fontos epizód a Spielberg világai sorozatból.

Csata a zajban

Két szándék, egy akarat. A hátas a sok-sok akadállyal szemben rendre felveszi a harcot, merészen állja a veszedelmes helyzeteket, közösségek életére és sorsára lesz hatással – szó szerint megérinti az embereket, mégpedig úgy, ahogy ember embert talán nem is tud, amihez kell az állat kendőzetlen és őszinte odaadása –, és hosszú útra indul: hazafelé.
Eközben a fiatal férfivá cseperedett Albert is nekivág: képtelen elfelejteni hű társát és legjobb barátját, és képtelen tervet szövöget. A tervből tett lesz: a fiú hátrahagyja otthonát és szeretteit, és elindul, hogy a francia harcmezőkön megtalálja és hazavigye a háborúból a csatalovat.

Két akarat, egy szándék: a poklok poklát bejárva is találunk példát a barátságra, a bátorságra és az önfeláldozásra – a csatazajból és a paták ütemes, végtelen dobogásából is kihalljuk a szívek dobbanását.

(Hadak útján – színes, feliratos amerikai háborús film; rendezte: Steven Spielberg; főszereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, Toby Kebbell, David Thewlis)

Kapcsolódó link:
Dózsa Mozicentrum
IMDb

Belépő az új élethez

Néha kilépni a régi taposómalomból, csinálni valami újat, szebbet, jobbat és tartalmasabbat – a mindenkori vezető kormánypártok mindennapi gyakorlatát nem számítva örök vágya ez az emberiség jó részének.

Makacs, büszke

Abba most bele se gondoljunk, a Sarcok Új Honában meddig és hova jutna Benjamin Mee, amikor maga mellé és/vagy a nyakába kanyarítva a gyerkőcöket új élet reményében nekivág. Ez itt Amerika, még pontosabban Hollywood – a férfi egyedül maradt a nagyfiúval és a kislánnyal, van ilyen, volt is lesz, is, jó apa (akar lenni): mindent megtesz annak érdekében, hogy fennmaradjon a béke és biztonság harmonikus szigete; az otthon.
Ben rátarti és büszke családfő – igen ám, de egy idő után rájön, hogy minden ajtó bezárul előtte, mindenki elfordul a famíliától: változtatni kell. De hogy? Mi jöhet, minek kell jönnie az életben? Új asszony a házhoz? Még több vagyon? Esetleg némi izgalom? (Vagy oxigénadó? Egy unortodox miniszter az elcsépelt sarcok vadonat ötleteivel? Csipetnyi Magyarhon?)

Újra tanulni mindent, de mindent!

Dehogy, dehogy: a férfi lelki szemei előtt már fel is ködlik a tökéletes válasz – csak egy őrült pillanat kell, hogy fenekestül forduljon fel minden!

Házat s hazát

Az új élet egy új ház megvásárlásával kezdődik – Ben és családja merész döntés hoz, beköltözik egy elhagyott állatkertbe, és ha már ott vannak, szó szerint örökbe fogadják a pusztulat összes jegyét magán viselő intézmény szintén sanyarú sorsú lakóit.
Ráadásul a férfi megpróbál összebarátkozni a állatkert mogorva ápolójával, Kellyvel is – és mire észbe kap, már ott találja magát egy elképzelhetetlenül népes, zajos, dilis és izgalmas család kellős közepén: és az állatok között kezdődik csak az igazi kaland.

Egy kisember új életének nagy vállalkozása – érzékeny humorral, rengeteg játékossággal, kedves hősökkel és szeretnivaló vadállatokkal spékelt mozi: itt a nyár!

(Az igazi kaland – színes, szinkronizált amerikai romantikus film; rendezte: Cameron Crowe; főszereplők: Scarlett Johansson, Matt Damon, Elle Fanning, Thomas Haden Church)

Kapcsolódó link:
Dózsa Mozicentrum
IMDb

Heyy, srácok, találtam valamiiit!

Moziban félni jó, ezt a kezdetek kezdete, az ősfilmnek és Lugosi Béla óta tudjuk, de ha a sztorihoz még valami személyes is társul, akkor már a korszerű borzongás ismérveinek is megfelel az opusz.

Megosztó személyiségek

Csak idő kérdése volt, hogy a hálózati kultúra jegyei – a személyesség és a megosztás elementáris vágya – megjelenjenek Hollywoodban: míg a nálunk Ideglelés címmel futott The Blair Witch Project ezeket a jellemzőket csíraállapotban mutatta be (ott egy talált film titkaira sokkolhatott a drága mozivadász), Josh Trank friss horrorja már vastag csövön küldi a jót.

Nincs határ és nincs akadály - micsoda muri!

Adott három csákó, olyanok mint te (vagy én, wehehe), az életük a neten, a webes nyilvánosság előtt zajlik, ott kommunikálnak, ott kapcsolódnak, ott posztolnak feszt, a “való világ” – esetükben az átlagos amerikai kisváros formatervezett középiskolája és az átlagos alsó közép family és köznapiság – lesz a mellékszál, a lényeg bent és fent van, mint neked, nekem, nekünk.
A közösségi lét és a közösségi élmény tartja őket életben. Innen indulunk: Matt, Steve és Andrew “tök átlag” fazonok, esetlenek és esendőek, mint a világ bármelyik kamasza – és persze ők is mindent, de mindent azonnal kiposztolnak, ami csak történik velük.
És itt a csavar: velük egy idő után tényleg történik. De kell hozzá valami.

Hálószaggatók

Jelentkezzen, aki már elmúlt 16, de még nem volt olyan buliban, ami után kutakodni kellett az emlékekben! Köszönöm, letehetitek: a három srác – ez is vicces, 17 éves nagykamaszok ügyeit és bajait látjuk, 18 éven felüli körítéssel és korlátozással – egy éjszakai buli után talál valamit. A valami egész pontos kifejezés most, hiszen sok mindent nem tudnak róla, egy azonban biztos, hogy nem a Földről származik, a nyelv eszköztárával leírhatatlan, talán még az izé meg a bigyó. De az meg olyan snassz: legyen akkor inkább – valami.

Kényszerű küzdelemben

Szóval megtalálják, és az életük ettől a pillanattól megváltozik: számukra is elképzelhetetlen csodavilág kapuján lépnek be, különös és különleges képességek sorára tesznek szert. Minden, ami eddig csak szép és/vagy merész álmaikban létezett – a fantázia, ugye, gyorsabban a gondolatnál –, most: valóság. Tudnak például repülni, olvasnak a mások gondolatában – és pokoli, de a szó összes létezhető értelmében pokoli erősek lesznek.
Persze a kezdet kezdetén örömmel és vidáman vetik magukat a váratlan kalandba – de a szárnypróbálgatás, az ökörködés és az önfeledt játék átfordul. Az erő veszedelmes távlatokat nyit – és nagy kérdés, hogyan is birkóznak meg, megbirkózhatnak-e egyáltalán; önmagukkal.

Eddig és ne tovább a történet tartalmi vonatkozásairól – de egyetlen mondat erejéig térjünk vissza az Ideglelés óta elnyűhetetlen formai megoldáshoz: a csavarok, meglepetések, fordulatok örvénye mellett ugyanis az a legfontosabb és egyben legfélelmetesebb momentum Az erő krónikájában, hogy az egész film egy nagykamasz videókameráján át örökíti meg az eseményeket.
Ezért fogja imádni a handy-nemzedék minden tagja, ha elmúlik 18.

(Az erő krónikája – színes, szinkronizált amerikai sci-fi; rendezte: Josh Trank; főszereplők: Michael B. Jordan, Michael Kelly, Dane DeHaan, Ashley Hinshaw; +18)

Kapcsolódó link:
Dózsa Mozicentrum
IMDb

A nagy lé szép ígérete

A Mi Hazánkban közmondásosan az élet írja a legdurvább trhrillert, de ha mindez nem elég, irány a mozi: a Csempészek című amerikai-angol opusz sem babazsúrra készült.

Régi képlet, új máz

Senki sem születik bűnözőnek, meg vannak olyanok is, akik idővel kinőnek a dologból; erről is tudnánk persze hozni példákat, de lássuk inkább az újabb csavart: mert bizony ebben a merítésben már olyan megveszekedett lovagokat is találni, mint Chris Farrady. Főhősünk már rég felhagyott a bűnöző életmóddal (így megy ez a napos oldalon, előbb kicsit bűnözünk, aztán jön a felhagyás, korrekt üzletmenet, becsületkassza, stallumok itt és ott, sajnos ilyen nálunk nincs), de a kényszer nagy úr, ugyebár: Andy sógor elszúrja a könyörtelen hatalmasság, Tim Briggs fontos drogügyletét, Chris újra akcióba lendül.
És persze percek, mit percek, pillanatok alatt fényesen kiderül, hogy a csempészek világa az ő valódi lételeme – a tartozás kényszerű kiegyenlítése mellett Chris pillanatok alatt újra nagypályán játszik: a régi haver, Sebastian értő irányításával és tevékeny közreműködésével összerántanak egy brigádot, majd megindulnak egy utolsó menetre a bűntől mételyezett Mag… illetve dehogy is, na, Panamába.

Szép remények

Egyszerű képletek

A képlet tehát egyszerű, megyünk egy kört, kedves haverek és igaz barátok, oda és vissza, kockázat no, a kasza hatalmas, több millió dollárnyi kiváló hamisítvány a megérdemelt jutalom. Igen ám, de ilyenkor jön a homokszem és az olajozott gépezet szokásos találkozása: már az indulás sem egyszerű, az idő is szorít, egyre több egyre nehezebb fiú (és lány) fog szagot és ered a nyomunkba – a zsaruk, bérgyilkosok és drogbárók (valamint a fenti csoportozatok egészségre kifejezetten veszélyes elegye) között egyre keményebb kihívás úgy lavírozni, hogy az ember élve ússza meg a kalandot. Ráadásul idővel nemcsak Chris, de felesége és fia is célpont lesz a veszedelmes hajsza során.

Baltasar Kormakur sodró lendületű thrillert kanyarít, nem éppen új építőkockákból, de pontosan adagolva az új és új fordulatokat, ráadásul feszesen vezet cselekményt és merészen bánik a karakterekkel is. Kegyetlen és rideg terepre kalauzol: a nemzetközi csempészés veszedelmes al- és belvilágába – a brutális bűnözők és a kenőpénzzel üzemelő zsaruk közé, ahol a nagy pénz és a nagy pénz ígérete a fő motivációs erő; ahol már betyárbecsület sem játszik, és könnyen elveszhet az ember – mindörökre.
Hű, de jó, hogy ilyet csak a moziban látunk!

(Csempészek – színes, feliratos amerikai-angol thriller; Rendezte: Baltasar Kormakur; szereplők: Mark Wahlberg, Kate Beckinsale, Ben Foster, Giovanni Ribisi, Lukas Haas)

Kapcsolódó link:
Dózsa Mozicentrum

Csak fiatalosan!

Véletlenek persze nincsenek, a Vasvári 1982-ben végzett klasszis rémbandája 30 éves összeröffre készül, Boda kapitány is éppen ma réved picit a múltba, és akinek meg ez is kevés, annak itt az új Amerikai pite!

Idővihar, piahegy

A nagy visszatérés helye amúgy a Dózsa Mozicentrum, s itt muszáj kiemelni, hogy az egyre inkább kulturális és összművészeti bázis nem mindennepi nagyüzemmel készül a tavaszi szünetre: napi hét (!) vetítéssel csalogatják a közönséget – és az érettebb éretlenek esetében egyértelműen az “Amerikai pite – A találkozó” lesz a vezérhajó a kínálat tengerén.
Ennyit a poézisről, innentől durvulunk: ugye az első – még 1999-ben született – opusz példátlan egyszerűséggel és ormótlan népszerűségre szert téve gondolta újra a szüzesség elvesztésének évezredes problematikáját, a csajozási együttható képletétől a hódítás bűvészetén át a borzalmas beégés kínjaiig megmutatva mindent, ami szép és számít az ilyes történetekben.

Bulira fel!

Persze utólag lehet kattogni, hogy kommersz meg öncélú, meg persze szexista is és hímsovén, de legalább magunknak valljuk be: a közönség vonyítva és visongva röhögte végig a pitézést – yeeepp, a csajok is, csudamód! –, klasszikus és ezerszer idézett alapmű kerekedett.
És most a régi hősök visszatérnek, időviharban és piahegyek árnyékába itt vannak megint – tessék csak nézni!

Mindig minden ugyanúgy

"A kertben illatokkal játszottak a szagok"

A találkozó persze nem olyan csöndes és unalmas lötyögés, mint amilyennek a vasváris sportosztály már idézett összetartása ígérkezik június derekán (ugye, srácok & lányok, egy mosoly se, egy poén se???), hiszen a michigani vagányok arra esküdtek, hogy az idő és a mérföldek nem szaggathatják apró fecnikre a barátság és a vágyfantáziák örökre szóló szerződését. Az érettségi találkozó remek alkalmat biztosítana a régi emlékek felidézésére, ha a buli közvetlen környezetében nem tűnnének fel igézően bomba csajok – őrjítő bőségben.

És persze a régi arcok – figyelem: Jim, Kevin, Finch és Stifler az igazi “pite” szereplői mind! – mit sem változtak: ha a piavári csata megvívása, ha a lódítás/tódítás/bódítás/hódítás kihívása van soron, akcióba lendülnek. A lendület és az átütő erő persze már nem a régi, de kit érdekel – buli vaaaaan!
A végére egy tipp: szülők és nagykamaszok mehetnek kivételesen együtt moziba – a ráismerés és a közös élmény garantált, bizony, bizony.

Amerikai pite – A találkozó: színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték (+18); rendező: Hayden Schlossberg, Jon Hurwitz; szereplők: Jason Biggs, Alyson Hannigan, Chris Klein, Thomas Ian Nicholas, Tara Reid és Seann William Scott.

Kapcsolódó link:
Dózsa Mozicentrum

Kapcsolódó face:
Amerikai pite a moziarcon

„Kedves alkohol! Megegyeztünk, hogy jóképűvé, szórakoztatóvá és kitűnő táncossá varázsolsz. Láttam a videót a youtube-on. Beszélnünk kell.”

Party hard

Pont így érezhetik majd magukat mai filmünk főszereplői a vége főcím utáni percekben.
A sztori szerint ugyanis néhány népszerűtlen, unalmas kamasz azzal próbál betörni a „menők” közé és a figyelem középpontjába kerülni, hogy rendeznek egy nagyszabású bulit, amiről majd beszél a város, rájuk meg mindenki emlékezni fog.
Van itt minden, amit kell: medence, DJ, forróvérű csajok és persze rengeteg alkohol…
És ahogy az lenni szokott, a party kissé kicsúszik az előre megszabott keretek közül; egy-két dolog kigyullad, más dolgok eltörnek-szakadnak, kapcsolatok jönnek létre és múlnak el szinte percek alatt, a világ sokak számára a feje tetejére áll a szó összes értelmében.
A kár elszáll, de az élmény örök – no és a lúzerhad is biztosította egy időre helyét a menők között. Hát nem megérte?

Szombat esti gáz

És ennyi. Igen, a film nagy vonalakban vázolható történet itt ki is merül. Lehetne persze megmártózni a mocskos kis részletekben, például ki kivel kavar, hányan hánynak és elvisz-e valakit végül a mentő, de ez a film tényleg az a kategória, amikor a sztori már az első öt percben a totális érdektelenségbe fullad. Ennek oka rögtön a kezdetekben keresendő: az in medias res nem fáradozott hosszabb helyzetábrázolással, mint amit én felskicceltem a cikk elején, a szereplők jelleméről pedig maximum annyi derül ki, hogy szeretnének inni, szexelni és népszerűvé válni, ami legyünk őszinték, elég kevés ahhoz, hogy megszeressük őket. Voltaképpen csak onnan tudni, hogy ők a főszereplők, hogy a többi figura kevesebbszer jelenik meg a vásznon.
Ennek persze megvan az a folyománya, innentől ugyanis a film hátralévő része sem tűnik sokkal izgalmasabbnak; elvégre ki akarná majd’ másfél órán keresztül bámulni, ahogy vadidegen fiatalok buliznak?

Nem tudom, létezik-e még a műfaj, de hamvas kamaszkoromban még szokás volt a zenei tévécsatornákon péntek és szombat
esténként partybeszámoló-műsorokat vetíteni. Ez rendszerint abból állt, hogy a műsorvezető keresett egy-két embert, aki még tudott beszélni, majd „-Milyen a buli? –Jó! –Bővebben? –Nagyon jó!” jellegű épületes párbeszédekkel szórakoztatták egymást egy darabig, melynek végeztével újra a bulizó társaságot nézhettük egy ficergő kamera objektívjén keresztül pár percig.
Már akkor sem bírtam tíz percnél tovább az élményt, 88 percen keresztül pedig egyenesen elviselhetetetlennek tartom. Na, ez a film, ezekkel a vadidegen karakterekkel együtt pont ilyen. Persze a címet látva nem számított sokkal többre az ember, de a végeredmény ettől még egy kicsit elkeserítő.
Nagyon látványos, ahogy a reklám-és videoklipes tapasztalattal érkező rendező utasításai nyomán a kamera ritmikusan végigsvenkel a tömegen, de ez újfent csak percekig köti le a néző érdeklődését. A kézikamerának és a személyes narrálásnak pedig volt funkciója az Ideglelésben, de itt igazából nem sok értelmét látni.

Az egyetlen izgalmas dolog ebben a filmben a forgatás lehetett; ha a stáb csak feleilyen hangulatban dobta össze a jeleneteket, akkor érdemes lett volna ott lenni.
De nézni, ahogy mások jól érzik magukat…

2/10

(Project X – a buli elszabadul – színes, szinkronizált amerikai vígjáték, rendezte: Nima Nourizadeh, főszereplők: Thomas Mann, Oliver Cooper, Nichole Bloom)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

Mi már bőszen örülünk a tavasznak, de akadnak vidékek, ahol a lelkesen tomboló tél még akadályokat gördít a lakosság elé.
Épp a minap hallottam a rádióban – s azt hiszem, éppen Alaszkáról volt szó – hogy az arrafelé uralkodó rekordhidegnek köszönhetően még az sem kizárt, hogy jövő télig el sem olvad az idei hó.

Bálnák, ki a partra!

S mi sem lehetne aktuálisabb hír, hiszen az eheti film épp Alaszka nehézségeit mutatja be nekünk.
Pár hónappal és jónéhány évvel ezelőtt ugyanis épp a tél volt, ami hamarabb érkezett a szokásosnál, és ez nem csak a hókotrókat és a tömegközlekedést lepte meg (ahogy itthon minden évben megtapasztalhatjuk). Ezúttal az állatok is meglepődtek.
Olyannyira, hogy egy háromfős cetcsalád áldozatul esett öt mérföldnyi jég hűvös fogságának, épp csak akkora lék maradt nekik, amekkorán keresztül levegőt tudnak venni. Sovány vigasz, ha az ember – pardon, bálna – többtonnásra növekedett, mégsem tud kiúszni…

Életük a szerencsén, s az emberi jóindulaton múlik, a sors humorérzéke pedig kivételesen jó hangulatban van; ügyüket nem kisebb személyiség karolja fel, mint Adam Carlson, akit jelenleg semmilyen nagyobb napilapnál nem jegyeznek még, sőt, mondhatnánk azt is, hogy egy vidéki senki, de mivel már régóta hírnévről és nézettségről ábrándozik, a bálnatragédiával épp kapóra jönnek egymásnak.

Cetriportja bejár hetedhét országot, szíveket facsar szárazra, bálnarajongókat mozgat meg, és hamarosan útnak indul a segítség; összefognak helyiek és idegenek, környezetvédők és állatrajongók, szenzációhajhászok és hadseregek, egyszóval a bálna-kérdés senkit nem hagy hidegen, a mentőakcióban szinte mindenki azonnal részt kíván venni.

Persze csak szinte, hiszen mindig akadnak olyan elvetemült alakok, akik saját érdekeik védelmében a bálnákat halnak, a Greenpeace-t pénzharács mozgalomnak, a világvégét pedig betépett hippik elrugaszkodott víziójának tartják.
De egy ilyen megható történetben ők vannak kevesebben.

Mondok valamit; meg akarlak hatni

Ha már Kispál, legyen kövér, úgy fest, mai ajánlónkba mindent el lehet mondani Lovasiék néhány sorával, isten nyugosztalja a zenekart.

Kicsit mindig félszívvel nézem az „igaz történet alapján” készült filmeket, hiszen azért legyünk őszinték; a valóság bár nagyon szép és megható tud lenni, színpadiasságban ritkán ér fel Hollywood vízióiig. Ergo amit látunk, az általában némi színezésen esett át.
Ez önmagában talán nem is olyan probléma, hiszen köztudott, hogy az egyszeri horgásztól kezdve a nagy mesemondókig, mindenki, mindig kiszínezi a mondanivalóját.
A bibi ott kezdődik, amikor már akkora a máz a sütin, hogy nehéz eldönteni, hol végződik az igaz történet, és hol kezdődik a fikció…

No de ilyen apróságok csak a magamfajta realistákat zavarják, a valóságban a Mindenki szereti a bálnákat egy kedves, bumfordi kis alkotás, amit lehet nagyon komolyan venni, de lehet egy szeretetteljes, már-már családi történetként is értelmezni.
Ám vigyázat, a bálnák csak keretként vannak jelen, ők adják az apropót a történethez; a valóságban az emberi kapcsolatok, a mi fajunk erényei és gyarlóságai tárulnak fel előttünk nyitott könyvként.

“Bálnák, ki a partra
Mindenki akarja
Hogy a világ is megtudja
Szeretni kell ezt”

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

Sakk-matt

Matt Weston a CIA fiatal, feltörekvő ügynöke, azaz csak lenne feltörekvő, ha első „fontos” kiküldetése nem egy fokvárosi állomáshely lenne, ami szövetségi terminológia szerint az „isten háta mögött, ahol már a madár sem jár” szinonimája. Itt Matt egy védett házért felel, ami körülbelül annyira izgalmas feladat, mint Jack Nicholson munkája a Ragyogásban, csak lidércek és Stanley Kubrick zseniális rendezése nélkül. Napi rutinjában a bejutás a legnagyobb kihívás, hiszen könnyen előfordulhat, hogy mondjuk félreüti a jelszót, vagy rossz ujját tartja az ujjlenyomatolvasó elé…
Bizony, ilyen helyzetben elég nehéz bizonyítani rátermettségét.

Ebbe a dögunalomba csöppen be hirtelen AZ INFORMÁTOR, csupa nagybetűvel, az égre-földre keresett, 4 kontinensen halálra körözött

Tiszta Morgan Freeman, nem?

kiugrott ügynök, aki szabadidejében titkos információval kereskedik, így jogosan orrontott meg rá több ország kémszervezete is.
A CIA köreiben sem túl népszerű, így a védett ház kikapcsolt kamerái mögött az ügynökök épp hozzáfognának, hogy a tőlük telhető legnyájasabb modorban megérdeklődjék, mégis mit keres egy ilyen nagyágyú épp Afrika déli csücskében, kik a rokonai, barátai, üzletfelei, és vajh’ mi vette rá arra a botorságra, hogy elárulja az Amerikai Egyesült Államokat, minden országok legtökéletesebbjét.

Ám ekkor hirtelen ismeretlen eredetű fegyveresek lepik el a házat, amitől Mattnek és védencének (avagy foglyának, kinek hogy tetszik) hirtelen élénk menekülhetnékje támad. Útközben persze hevesen üldözik őket, és amikor épp nem lőnek rájuk, akkor az egykoron pszichológiai műveletekkel foglalkozó Tobin Frost szép apránként bogarakat csepegtet az ügynökbojtár szép zöld füleibe, amitől az lassan azt sem tudja, ki a barát, ki az ellenség, és hogy ő maga voltaképpen fiú-e avagy lány.
Mondtam én, hogy a világ nem csupán fekete és fehér színekből áll!

Minden napra egy bölcselet

Van az a kínos pillanat, amikor egy filmben már a szereposztással le lehet leplezni a később bekövetkező csavarokat, és ha a néző ismeri az idevágó törvényeket és szokásokat, akkor ránézésre meg tudja mondani, hol lesznek majd a meglepetések.

Nyilván mindenki tudja az antirasszizmusra vonatkozó főszabályt, vagyis ha a filmben egy negatív karakter fekete, akkor egy ugyanolyan jelentőségű fekete pozitív karaktert is el kell helyezni benne.
Ha a filmplakát vagy a szereposztás nem lenne elég egyértelmű, akkor is rájön az ember az első három percben: a jófiúk mind fehérek, tehát a gonosz mégsem lehet annyira gonosz. (Plusz pontért az is eszébe juthat az embernek, hogy Denzel Washington ritkán alakít rosszfiút).
Szóval egyértelmű, hogy nagy mocsokságok fognak még itt lelepleződni.

Nem is kell a leleplezésekre olyan sokat várni, Tobin már az első

Csak keményen!

fegyverropogás ideje alatt igyekszik Matt bizalmában férkőzni és ott a fejét mindenféle érdekes kérdésekkel teletömni. Teszi ezt olyan magasröptű megállapítások segítségével, amiket elcsépeltség miatt még a kínai szerencsesüti-gyártók is restellnének papírra vetni. És amikor már azt hisszük, hogy minden bölcseletet hallottunk – hihetetlen, de még mindig van a tarsolyában!
Szóval ha a nézőnek akad elég humorérzéke, bírja az iróniát, esetleg titkon mindig is rajongott Captain Obvious munkásságáért, az szaladjon a moziba, hiszen ennyi blődséget ilyen szép csokorba szedve rég láthattunk. (biztos a tavasz…)

Aki inkább akciómozira vágyik, akit vonzanak a nagy gépfegyverek és a CIA titkos irodáiban található hatalmas monitor-gyűjtemények, netán úgy gondolja, hogy megnézné, milyen meglepetések akadnak még a kémfilmben, amiket ez a cikk sem rántott le, az se álljon ellent a kísértésnek.
Mindenki másnak kellemes, napsütéses sétát kívánok!

6/10

(Védhetetlen – színes amerikai akció-thriller, rendezte: Daniel Espinosa, főszereplők: Denzel Washington, Ryan Reynolds, Brendan Gleeson, Sam Shepard, Vera Farmiga)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozientrum, IMDB