A Mozizóna hagyományai régóta változatlanok, ezért is nevezzük őket hagyománynak; minden héten fogjuk a legismertebb, legtöbbet hirdetett, legnagyobb durranásnak ígérkező filmet, s megénekeljük őszinte véleményünket, hogy segítséget nyújtsunk a filméhes Olvasóknak a választásban.
Ma azonban nem bírt magával a szerző, és a várható sikerfilm mellé muszáj volt a kamarateremben megbúvó művészmozit is megemlíteni.

Kémes hármas

A „Keresd a nőt!” ősi törvénye oly mélyen van bekódolva a férfigénekbe, hogy hálás filmtéma lesz, míg világ a világ. Ha a történetbe integrálunk néhány gyors autót és nagy kaliberű fegyvert, látványos robbantásokat és egy csipetnyi macsóhumort, akkor pedig biztosak lehetünk a sikerben.

De kezdjük csak az elején: adott két testi-lelki jóbarát, akik történetesen a világ legnagyobb és leghíresebb „kémhálózatának”, a CIA-nek oszlopos és mindenre elszánt tagjai. Ebben a műfajban különösen fontos a bizalom, hiszen a partnerek szó szerint egymás bőrét viszik a vásárra, túlélésük a társuktól függ.
Ám eljön egyszer a pillanat, amikor mindkettőjük fejét ugyanaz a szőke csinibaba csavarja el, és ők ahelyett, hogy azonnal búcsút mondanának a csapodár cafkának, inkább megpróbálnak férfiasan megküzdeni érte. Előbb lovagiasan, majd romba dől fél New York.
A „gyors autók, gyors nők” sikerreceptjébe nem csúszik hiba, a film férfias elemei és persze a lövöldözések közben mintegy mellesleg eldurrogtatott poénok ezúttal is hozzák a papírformát, és garantálják a szórakozást a maszkulin közönségnek, ugyanakkor a romantikus jelenetek és a mindent feláldozó hősies szerelem a hölgyek szemeit sem fogja szárazon hagyni, csak bírják könnycsatornával.

Mindkét nemet szórakoztatja, az agyat nem terheli, vegyes baráti társaságoknak vagy akár randifilmnek is ideális!

6/10

(Kémes hármas – színes, szinkronizált amerikai akció-vígjáték, rendezte: Joseph McGinty Nichol (MCG),  főszereplők: Chris Pine, Tom Hardy, Reese Witherspoon, Chelsea Handler, Til Schweiger)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

A bőr, amelyben élek
S ha már randevúnál tartunk, akkor érdemes számításba venni Almodóvar legújabb filmjét (vagy filmbe oltott agymenését) is, bár ezt csak egymást már ismerő pároknak merném ajánlani. Olyanoknak, akik nem félnek a bizarr történettől és akik mozi után szívesen beülnek egy közeli vendéglátóipari egységbe, ahol egy Bambi felett megvitathatják a látottakat.
Erre minden okuk meglesz most, ugyanis ez a történet igazán megosztó és vitaindító lehet, mely lélekbevágó kérdéseket feszeget életről, halálról, bűnről és bűnhődésről.

Az Antonio Banderas által megelevenített magányos, vidéki orvos furcsa vendéget rejteget a házában; az örökkön jógázó botcsinálta képzőművész egyetlen funkciója ugyanis, hogy bizarr orvosi kísérletek alapanyaga legyen – szemmel láthatóan nem önkéntes alapon.
A furcsa plasztikai műtéteknek köszönhetően bőre napról-napra hamvasabb, alakja sudárabb, alkata nőiesebb, arca szebb lesz, ő ennek mégsem tud maradéktalanul örülni.
E sanyarú sorsot ugyanis szörnyű bűn elkövetésével érdemelte ki, szenvedései pedig nem mindig merülnek ki abban, hogy régi énjétől megszabadulva egy új identitás felett meditáljon bezárt szobája hűvösében.
Bár fogvatartóban és fogvatartottjában látszólag semmi sem hasonlít, mégis közös a múltjuk, a jelenük, és ha nem vigyáznak, a jövőjük is.

Az idillinek korántsem mondható állapotot pedig tovább bonyolítja egy régen halott feleség lassan kibontakozó alakja, egy megtört szívű anya fájdalmas titkolózása és megerőszakolt szűzlányok ilyen-olyan bosszúszomja…

A filmet bölcsészeknek, filmrajongóknak és Almodóvar-fanatikusoknak kötelező megtekintenie, gyenge idegzetűeknek viszont nem ajánlott!

10/10

(A bőr, amelyben élek – színes, feliratos spanyol dráma, rendezte: Pedro Almodóvar, főszereplők: Antonio Banderas, Elena Anaya, Marisa Paredes, Jan Cornet, Roberto Alamo, Blanca Suarez, Eduard Fernandez)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

Idén immár hatodszorra rendezi meg a Kisfilm Fesztivál programját a Dunaújvárosi Főiskola: három kategóriában peregnek a művek szerdán este, ám előtte Bernáth Zsolt, a Sherlock Holmes nevében rendezője tart előadást. És a végén egy új vasműs doku is megy – mindenkit várnak!

Három kategória, meg a ráadás!

Hatodszor futnak neki a Kisfilm Fesztivál eseményének a Dunaújvárosi Főiskola mozgóképes kultúra iránt érdeklődő szervezői – a DF Pedagógiai és Kommunikációs Szakmai Kollégiuma idei randevújának február 22-én, szerdán délután hat órától ad otthont az “A” épület. A méltán népszerű “minifesztivál” egyfelől a főiskolás alkotókés műhelyek seregszemléje, másrészt egyre inkább a városban működő filmesek és csapatok fontos terepévé is vált az elmúlt esztendőkben. A két fontos pillérre épül az idei kínálat is: a DO-hoz eljuttatott szíves invitáció szerint idén is három kategóriában nevezhettek a seregszemlére a filmkészítők (riport, videoklip, valamint a népszerű “Lepj meg!” a műfajilag nehezen besorolható vagy éppen kísérleti művek számára), emellett érdekes program keretezi a versenyt az S01-es előadóban. A rövid megnyitó után Bernáth Zsolt független filmes, a DO/ZiZZ hasábjain is többször, legutóbb itt méltatott Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film rendezője, a CWT, azaz Cruel World Team független filmes csapat oszlopos tagja tart előadást. A filmes pályamunkák vetítése után a Hatvan – Egy fogaskerék születése című rövid dokumentumfilmet mutatják be. A filmet a főiskola tehetséges diákjai készítették az ISD Dunaferr Zrt. felkérésére, a vasmű számára, a produkcióról a film rendezője, Béres Gergő beszél az érdeklődőknek.
Filmekre fel – a szervezők és az alkotók minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak és szívesen látnak a főiskolán!

Kapcsolódó link:
Dunaújvárosi Főiskola

Hawaii. Haverok, buli, *termékreklám*, leginkább ezek jutnak először eszünkbe, ha ez a mesevilág kerül szóba. Mert Hawaii kétségkívül mesés: a tengerparti luxusszállodák, a félmeztelen hula-lányok, az utazási prospektusok ragyogó fotói mind azt igyekeznek elhitetni velünk, hogy Hawaii maga a földi paradicsom.

Ha azt kérdezem az Olvasótól: cserélne-e azzal a sikeres ügyvéddel, aki egy családi örökség folytán e mesesziget legszebb, érintetlen tájait birtokolja? – nyilvánvalóan egyöntetű Igen! lenne a válasz.

Ha Hawaii, akkor nincs mese, illetve csak az van: lehetetlennek tartjuk, hogy ott is emberek élnek. Kizárt, hogy nekik is megvan a maguk baja. Olyan nincs, hogy Hawaii-n valaki nem tökéletesen boldog..

Pedig előfordulhat.

Pokol a Paradicsomban

Előfordulhat például, hogy egy (majdnem) átlagos ügyvéd olyannyira el van merülve munkájában és gondolataiban, hogy elhanyagolja családját. Előfordulhat, hogy lányai nevelését teljes egészében a feleségére bízta, jómaga szinte nem is ismeri őket. Az is előfordulhat, hogy nem csak gyermekeit, de nejét is hanyagolja egy ideje, hogy már megkopott a kezdeti hév.
Sőt, még az is előfordulhat, hogy ama bizonyos feleség egy motorcsónakból kiesve úgy beveri a fejét, hogy a kómából már csak a szervdonor állapot felé léphet tovább.
Gyógyulásra esély sincs.

És ilyenkor előfordulhat, hogy az ominózus ügyvéd hirtelen nehéznek találja az életet, hogy sokallja a titkokat, tehernek érzi a kamaszokat, de még mesés öröksége, hatalmas Hawaii-i birtoka is csak nyűgöt okoz neki.

Nem a ruha teszi…?

George Clooney a legtöbb ember számára már mindig csak Ross doki marad, bár szerintem az volt a zseniális stylist, aki először öltönyt adott rá. Mi nők, kaptunk egy fergetegesen jóképű, sármos férfit, a világ meg egy „egykarakteres” színészt, aki bármit eljátszott, csak öltöny kelljen hozzá.
Természetesen a példa némiképp sántít, de tény: ha Mr. Clooney-ról van szó, rendszerint nem egy megfáradt öregember képe ugrik be nekünk.

Éppen ez a kettőség adja az Utódok egyik legfőbb pikantériáját: mert bár a történetben rejlő paradoxonok is elvarázsolnák a nézőt, de a Clooney által alakított ügyvéd (aki egyébként soha nem visel öltönyt, hiszen Hawaii-n mindenki színes ingeket hord) viszi a pálmát.

No nem mintha olyan zseniális lenne, legalábbis a film nagyobbik részében: egy kicsit fáradt, egy kicsit slampos, de nagy általánosságban ugyanaz a jóképű macsó, mint akit rendszerint látunk a filmjeiben. De van egy pillanat (és hány fantasztikus film van az univerzumban, amihez elég volt csupán egyetlen jó pillanat!) amikor a külvilág felé mutatott álca mögé látunk és igen, ott egy megtört, megcsalt, elhagyott öregember van. Ez a zseniális.

Persze a világért sem akarjuk kisebbíteni a többi színész szerepét, az Alexandrát alakító bájos Shailene Woodley nevét például alighanem érdemes lesz megjegyezni a jövőre vonatkozóan, de ha nagyon őszinték akarunk lenni, ez itt egy igazi „egyemberes” film volt. Clooney lejátszott mindenkit – és ez így volt jól. Nem véletlenül tartják többen is (és hajlok rá, hogy közéjük álljak), hogy ez volt az eddigi legjobb alakítása.

Nem, az Utódok nem egy vidám alkotás. Hangulatában nem illik a tegnap tetőzött piros szívecske-hullámhoz, nincs benne semmi Valentin, semmi romantika, de mégis jutott bele elegendő mennyiségű emberi érzelem, őszinte szeretet és odaadó megbocsátás, amitől igazán szép lesz.

9/10

(Utódok – színes, feliratos amerikai dráma, rendezte: Alexander Payne, főszereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Mary Birdsong, Nick Krause, Judy Greer)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

A fantáziadús Valentin nap mellett teret kaptak a városképes montázsok is, előbb a Paris, je t’aime, majd a New York, I love you, és most ismét visszatérünk az ünnepekhez.
Egy olyan varázslatos ünnephez, amikor minden megtörténhet, bármit megtehetünk, minden gátlástól megszabadulhatunk, hiszen másnap tiszta lappal indulunk…

Tíz! Kilenc! Nyolc!

Kezdetnek a teljesség igénye nélkül vegyük végig a szálakat, amiből a film majd gombolyagot alkot

• Akad itt az anyai szeretet elől menekülő tinilány, ki csupán élete első s egyben legromantikusabb csókjáért küzd a Times Square forgatagában pontban éjfélkor,
• A lányáért mindent feladó kétségbeesett anya, aki végül mégis beengedi életébe a Romantikus Nagy Kalandot (így, csupa nagybetűvel),
• A bűneiért meglakoló rocksztár, ki akár turnéját is feladná, csak hogy visszaszerezze a szeretett nőt,
• A liftben rekedt, szilvesztertől rég megcsömörlött képregényrajzoló, aki összezárva találja magát egy szilveszterért rajongó feltörekvő énekesnővel,
• Az egész világról csodált Times Square-i program fő szervezője, akinek a karrierje múlik az est sikerén, így minden gixer végzetes számára – márpedig gixerből akad bőven!
• A kórházban haldokló apa, aki már csak egyre vár: hogy utoljára megnézhesse az alászálló kristálygömböt lányával,
• Az egymással versengő terhes nők, akik az év első babájának járó 25.000 dollárért rendeznek igazi „gátfutást”,
• …

A felsorolás persze korántsem teljes, de hát mindig hagyni kell egy kis felfedeznivalót a nézőnek is;)
És persze a végén a szálak egy része összefut, bár korántsem olyan grandiózus módon, mint a „nagy előd” esetén.
Egy biztos: éjfélkor mindenkit megcsókolnak:)

Három! Kettő! Egy!

New York egy varázslatos város.
Nem csak azért, mert e sorok szerzője beleszeretett, amikor arra járt:) Az igazi varázst számtalan film és persze jó néhány dal is bizonyítja. Itt még az is megtörténhet – legalábbis e mozi szerint – hogy az ember éjfél után néhány perccel egy kávézóban ücsörög vagy a Times Square tömegében álldogál a legegyszerűbb hétköznapi ruhájában, majd újabb pár perc múlva már legszexisebb estélyi ruhájában érkezik meg élete legnagyszerűbb bulijába.
Hiába, ez New York:)

Tudjuk, hogy van ez a sorozatokkal és a sorozatfilmekkel: az első rész (főleg, ha elég újszerű) még lenyűgöz mindenkit, a második már egy kicsit laposabb, a harmadik…
Szóval olyan újdonság erejével ható valamit, nagy katarzist itt se várjunk, az Igazából Szerelem sikerét nem fogja megismételni.

A sztárparádé viszont magáért beszél, már csak ezért is érdemes felkeresni a mozit: a tinilányok kedvence, Zac Efron a High School musical sztárja, a tinifiúk kedvence Lea Michele a Glee című sorozatból, a rockerlányoknak Jon Bon Jovi, a rockerfiúknak… nos, nekik nem jutott senki, de mindenért kárpótol a tehetséges Michelle Pfeiffer, a feltörekvő Ashton Kutcher, a zseniális Robert De Niro, Sarah Jessica Parker aki minden filmben csak Carrie Bradshaw-t képes alakítani.
És még rengeteg csillag Hollywood fényes egéről.

És hogy milyen lett az eredmény? A filmidő kilencven százaléka egy hagyományos, sablonos romantikus vígjáték, kiszámítható fordulatokkal, egyszerű jelenetekkel: kellemes filmélmény, de mindössze két percig maradandó, rögtön utána meg is feledkezünk róla, mi folyt a vásznon.
Ugyanakkor van benne két-három, kifejezetten szívmelengető jelenet és egy-két viccesebb poén, amikkel elérik, hogy a filmre akár egy hétig is emlékezzünk.

Kultmozi soha nem lesz belőle, de hideg téli estékre, egy kis összebújásra vagy a közeli Valentin-napra randinak tökéletesen megfelel.

6/10

(Szilveszter éjjel - színes, szinkronizált amerikai vígjáték, rendezte: Garry Marshall, főszereplők: Ashton Kutcher, Robert De Niro, Katherine Heigl, Sarah Jessica Parker, Carla Gugino, Jessica Biel, Zac Efron, Lea Michele)

Kapcsolódó  linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

Egyszerű képletek

Hunt különleges ügynök újra akcióban – szó szerint, és ez a tény már önmagában kéjes borzongással tölti el a Mission: Impossible rajongókat éppen úgy, mint Tom Cruise szerelmeseit.

Csúcsrajáratás

Miközben töretlenül tart a Dózsa Mozicentrumban a “Sherlock Holmes nyomában” legutóbb hasábjainkon megénekelt tündöklése, az akciófilm-vonalon a helyzet jóval bonyolultabb, mint az M:I eddigi fejezeteiben bármikor. Brad Bird rendező és csapata nemcsak a klasszikus történetvezetés szokásos (ilyenkor: dupla) csavarjait alkalmazza mesterien, de a világmegmentős-partraszállós klisék felnagyításával szinte a műfaj (ön)ironikus és (ön)reflexív újragondolására is kísérletet tesz. Az például már a “Hogyan legyek terrorista?” című kézikönyv első fejezete óta evidens, hogy megváltoztak a hadviselés szabályai – ennek nyomán az elhárítás is inkább kódfejtés és –törés, semmint izomjóskák vad és dühödt csetepatéja –, ezt a húrt feszíti végletekig a “Fantom protokoll”.
A játék – és a film – kulcsa: a titok. “Nincs védett ház. Nincs utánpótlás. Nem mentenek ki.” – e három tételmondat jelzi, hogy a klasszikus/bevált képletek helyett Hunt és brigádja még a megváltozott hadviselés képletéhez képest is teljesen új szituációban találja magát.

Ellenség mindenki

Öööö...a küldetés vállalható része

Ráadásul a történet folyamatosan erősít az egyedül a világ ellen szitun: börtönlázadás és az emberiség elpusztítására törő tudós, az Impossible Mission Force sem a régi, ezt egy kivégzett IMF-munkatárs dicstelen vége jelzi plasztikusan (szép mellékszál: őt szomorú végzete éppen Budapesten éri utol, igaz, nem úgy, hogy véletlenül csatlakozik a Békemenethez, idáig azért nem ér a forgatókönyvírói fantázia sajnos).
Ebben az önfelszámoló/önpusztító kalandban egyetlen halvány reménysugár marad: Hunt megszervezi az utolsó csapatot, és miközben érvénybe lép a Fantom Protokoll (a már említett “nincs menedék, nincs segítség, nincs Charlie az angyaloknak” képlettel), társaival harcba indul Kobalt, a fékevesztett tudós ellen.

Mindenki ellenség – és a világ sorsa szokás szerint centiken, másodperceken, apró, már-már észrevétlen momentumokon múlik. És mielőtt elsütnénk az összes poént, valamint elárulnánk a csattanót a végéről, hadd térjünk vissza még egy adalék erejéig a rendező személyéhez. Brad Bird volt ugyanis az, aki még a Pixar alkalmazásában forradalmasította a gasztrokultúrát egy remek animációs filmmel: ő jegyzi ugyanis a L’ecsó-t, főszerepben a kulináris remekműveket készítő patkánnyal. Most új recept megvalósításába fogott, de az adagolás ezúttal is csaknem tökéletes: minden a helyén, és csak helyenként lett túlfűszerezve – de sokan pont így szeretik, és egyébként is: ki látott már sótlan akciófilmet?
(8/10)

(Mission: Impossible – Fantom protokoll; színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm. Rendező: Brad Bird. Főszereplők: Tom Cruise, Jeremy Renner, Simon Pegg, Paula Patton)

Kapcsolódó linkek:
Dózsa Mozicentrum
Fantom Protokoll – IMDb

Elkészült és bemutatták, és jó, egyre jobb, hogy elkészült és bemutatták: okkal és joggal arat egyre zajosabb sikert a Sherlock Holmes nevében című új magyar ifjúsági film.

Minden korosztálynak!

A történet a DO/Zóna böngészői számára nem szolgál immár gigászi kulisszatitkokkal: honlapunk folyamatosan nyomkövette a Cruel World Team új, már most minden eddiginél eredményesebbnek tűnő vállalkozását, ha tetszik, a tervek kontúrosodásától a forgatás szépséges ünnepnapjain át a bemutató örömünnepéig ívelt a Sherlock-saga – és persze egyszer már tételesen beszámoltunk a végeredményről is.

Két okból térünk vissza ismét a Bernáth Zsolt és csapata jegyezte opuszhoz: az egyik stílszerűen egy krimibe illő jelenség. Közkedvelt toposza ugyanis a nagy szerzőknek, hogy nem csupán a szálak összekuszálásával, a lényeges vagy lényegtelen, de fontos elemek elrejtésével operálnak – tökéletes lehet az álca úgy is, ha az elrejteni kívánt momentumot hangsúlyosan előtérbe tolják, a “csak a szemét nem bökte ki” elvére apellálnak. Ahhoz, hogy e szem elé rejtett elem felszínre kerüljön, új néző kell, vagy új nézőpont – például egy gyereké. Valami ilyesmit érzünk most a film kapcsán. Nekünk már természetes volt, az országos visszhangok egybehangzóan emelik ki, milyen jó, hogy van új magyar ifjúsági film – és mennyire kellett már, hogy legyen! Nekünk ismerős a helyszín – korábban is említettük, milyen jól működik a város a Sherlock-film kulisszájaként, milyen jó felfedezni az ezerszer bejárt-felfedezett helyszíneket és milyen jó ráébredni, mennyi ismeretlen van/lehet még –, mások számára a reveláció erejével hat a városi színhelyek kínálta “retró-érzés”.

Ifjúság az ifjúságnak az ifjúságiban

És végül: mi már körülbelül százszor elrendeztük magunkban, hogy a “Sherlock Holmes nevében” éppen úgy rabul tud ejteni egy tizenéves kiskamaszt, mint amennyire szórakoztató egy felnőtt mozivadász számára (akár a “Hahó, Öcsi!”-ig ívelő időutazás, akár a nyilvánvaló Sherlock-párhuzamok miatt). Ez a tényező is rendre megerősíttetett: a CWT-opusz minden korosztályt rabul ejthet.

Mindenkit várnak!

Ha valaki eddig valami rejtélyes okból nem találkozott a történettel, annak Bernáth Zsolt rendező nyomán ismét felidéznénk a legfontosabbakat: a két Sherlock Holmes-rajongó tinédzser, valamint a társaságukba szegődő lány  rejtélyes nyári kalandjait elmesélő mozi két év munka eredménye, a forgatócsoport harminc napon át dolgozott Dunaújváros különböző helyszínein, az utómunka kora ősztől egészen december elejéig tartott – és már láthatja mindenki! A film főszereplői Szénási Kristóf (Holmes), Ungvár Ádám (Watson) és Kugler Nikolett (Ica) először álltak a kamera előtt – rajtuk kívül szerepet kapott még Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Kiss Attila és Tahi-Tóth László is. A Sherlock Holmes nevében főbb alkotói: Kis-Szabó Márk (forgatókönyvíró), Szentkuti Tamás (operatőr), Végh Zoltán (vágó), Milka Julianna (gyártásvezető), Gulya Róbert (zeneszerző), Váczy Károly (producer) és Bernáth Zsolt (rendező). A film részben követi a ’70-es, ’80-as évek sikeres magyar ifjúsági filmjeinek hagyományait, de az alkotók igyekeztek megfelelni a mai tinédzserek közönségigényének is. Mindezek eredményeképpen egy vidám, izgalmas, néhol komoly, sőt komor mozi született, amely – a rendező szavaival élve – “olyan kisvárosi kaland, amely akárkivel megtörténhet talán épp a szomszéd utcában”.

Amint arról beszámoltunk, a Sherlock Holmes nevében premier előtti díszbemutatója Dunaújvárosban volt tavaly decemberben, ezt sikeres fővárosi sajtóvetítés és premier követte – most pedig, éppen mától (!!!), a nagyközönség is megtekintheti az új magyar ifjúsági filmet. A “lelőhelyek” között szerepel a Dózsa Mozicentrum is: mától egy héten át forog a Sherlock-film – hadd lássa mindenki!

Kapcsolódó linkek:

Sherlock Holmes nevében – honlap

Sherlock Holmes nevében – Facebook

Dózsa Mozicentrum

A mozi Facebook-kedvcsinálója a filmhez

(A Dunaújváros Online a “Sherlock Holmes nevében és a Dózsa Mozicentrum médiatámogatójaként veszi ki részét  népszerűsítéséből!)

A Millenium-sorozat köteteinek villámgyors sikere után nem volt kétséges, hogy ebből még film fog készülni. De hogy egyből kettő?!
Ádáz küzdelem zajlott a svéd és az amerikai filmstúdiók között, gyakorlatilag párhuzamosan kezdődtek a forgatások, s végül a skandinávok győztek: 2009-ben megjelent a Tetovált lány, és bankot robbantott.
Ritka eset, de hosszú ideig egy európai film uralta a mozikasszákat.

Annak ellenére, hogy a film igazán skandinávos volt: nyoma sem volt benne Hollywood pörgésének, digitális trükkjeinek, túlfeszített forgatókönyvnek és „frappáns” párbeszédeknek. Lassabb volt, életszerűbb, kicsit tán vontatottabb is, de mindenféleképpen szép.

Most lássuk, mihez kezdtek a sztorival az amerikaiak.

Kalle Blomkvist

Mivel egyazon alapanyagból dolgoztak, ezért a történetben nagyobb meglepetések nincsenek, mi több, egyes párbeszédek mintha szó szerint ugyanúgy hangzanának el.

Taktikai kávézás

Mikael ‘Kalle’ Blomkvist, ki becenevét épp a Harisnyás Pippi sorozat nyomozójáról kapta, sikeres újságíró, bár pályája jelenleg épp mellékvágányba vezette: egy, az ország egyik legnagyobb mamutcégéről leplet lerántó könyve miatt szívélyesen meginvitálták a börtönbe, mivel néhány bizonyítékot koholtnak találtak benne. Mi több, magánélete sem sokkal sikeresebb.
Így amikor egy idős milliomos, név szerint Martin Vanger felkéri élete legizgalmasabb nyomozására, és cserébe tekintélyes összeget, valamint a másik ügyhöz szükséges bizonyítékokat kínálja fel, Mikael nem teketóriázik sokat: meg sem áll a világ végéig, hogy ott élete legszerteágazóbb kutatásába kezdjen.

Bármilyen zseniális is, egyedül nem sokra jutna, hiszen a negyven éve elkövetett gyilkossági ügyben már minden bizonyítékot megtaláltak, ami csak megtalálható volt. Szerencsére a semmiből felbukkan Lisbeth Salander, a furcsa, ám bámulatosan tehetséges hacker, a fotografikus memóriával megáldott és pocsék ízléssel megvert lány, akit egész életében csak bántott a társadalom. Annak is kiemelten a férfi tagjai. Így hát nem minden személyes motiváció nélkül vág bele a nyomozásba, ahol nem csupán egy halott lány rejtélyére keresik a megoldást, de az évszázad egyik legborzasztóbb, kizárólag nőket trancsírozó sorozatgyilkosának is nyomaira bukkannak.

Az amerikai álom

Mutasd azt a bibit!

Az elvárásoknak megfelelően Stieg Larsson regényének feldolgozásának feldolgozása, avagy a Tetovált lány Hollywood-i megfelelője klasszisokkal pörgősebb lett, mint a svéd verzió. A skandinávok hosszú, lassú jelenetekben gondolkodtak, és nem spóroltak a filmidővel sem, így lépésről-lépésre jutottunk közel egy család tragédiájához, egyúttal egy nemzet elfuserált múltjához, avagy aki nácinak áll, az más gazságokra is képes. Volt időnk megszokni a gondolatot, volt időnk elborzadni rajta és volt időnk ráébredni, hogy sok-sok évvel egy világháború vége után még mindig nem beszélhetünk a múlt lezárásáról. Nekünk itt Európában ez a mai napig kézzelfogható, míg odaát már többszörösen is túlléptek rajta és csupán egzotikus filmalapanyagnak tartják a történteket.

Az amerikai Tetovált lány nem tartotta meg az eredeti címet sem (Män som hatar kvinnor – Férfiak, akik utálják a nőket) és nem is kíván társadalmi mélységekkel foglalkozni, legalábbis nem jobban, mint amennyit a történet megkíván.

Punkosítva

Daniel Craig és a máskor álomszép Rooney Mara főszereplésével egy pörgős akciófilmet kapunk, ami izgalmakban inkább közel áll a könyvhöz, és jóval kevesebb benne az üresjárat és a tájleírás, mint európai elődjében (bár ez utóbbi ahhoz épp elég, hogy kirázzon a hideg ennyi hó látványától). Kevesebb idő jut gondolkodni, kevesebb idő jut elborzadni, több akciót kapunk a pénzünkért.

Ez a verzió semmivel nem jobb és nem is rosszabb, mint amit a svédek csináltak a történetből. Egész egyszerűen más. Különösen azoknak ajánlott, akik Hollywood-on szocializálódva kissé unalmasnak találták az elsőt, de ha valakinek tetszett, az sem fogja bánni, hogy más szemszögből is láthatta a sztorit.

Hosszú idő után végre újra le merem írni: Irány a mozi!

(A Tetovált Lány (2011) – színes, szinkronizált amerikai thriller, rendezte: David Fincher, főszereplők: Daniel Craig, Rooney Mara, Christopher Plummer, Stellan Skarsgard, Elodie Yung)

“Christmas, christmas, time is near…”
Ezzel az egyszerű kis dalocskával kezdődött minden. Nem tegnap: 1958-ban.
Az éneket tett követte, a tettet mese, a mesét film, és ahogy mondani szokták: a többi már történelem.
Igen jól jövedelmező történelem, ami azt illeti. Az Alvin és a mókusok széria még mindig pavlovi reflexeket vált ki a gyerekekből, szépen csilingelnek a mozikasszák, és hiába romlik a színvonal, még mindig megtalálja a célközönséget…

Munka után édes a… hajótörés

A rockéletben megfáradt mókusok, az időközben hozzájuk szegődött barátnők valamint a mókustartásban igencsak megfáradt és már-már szó szerint összetört Dave úgy döntenek, épp itt az ideje egy kis luxuskirándulásnak. Irány a Föld körül!
Ez nagyon helyes döntés, már csak azért is, mert a szerencsétlen itthon maradottaknak legalább esélye van valami szépet látni így a szeszélyes, ámde főleg hideg januárban:)

Nyakon csípve

Egyszóval mennek, mennek mendegélnek, azazhogy inkább úsznak, mókáznak és korcsolyáznak, hiszen hat mókust nem lehet csak úgy megfékezni. Látott már valaki igazi csíkosmókust? Velük kéne reklámozni a tartóselemeket, nem a rózsaszín nyuszival…
Alvinék sem tétlenkednek, fenekestül felforgatják a hajót, nem kevés fejfájást okozva konfliktuskerülő, társadalmilag jólnevelt “apjuknak”. Már-már feladná szegény, de akkor egy hirtelen baleset mindent megváltoztat: a hajó zátonyra fut, hőseinknek pedig egy elveszett szigeten kell (kéne) megállni a helyüket…

Addig is, amíg megérkezik a felmentő sereg, négylábúak és kétlábúak összefognak egy kis robiznozonásra, csupa dal, móka és kacagás lesz az életük, így már a lakatlan sziget is elviselhetőbb ugye?
Feltéve persze, ha tényleg lakatlan…

Fordítottan, de arányos

Fenti matematikai képlet írható le címek sorszámozása és a filmek célcsoportja között. Avagy minél későbbi résznél tartunk, annál fiatalabb a célcsoport (avagy annál hülyébbnek nézik a korábbi rajongókat, ez még nem eldöntött tény).

Volt ugye az első rész, amiben három tündéri kismókust egy ember saját gyerekeiként szeretett és ők többé-kevésbé akként is viselkedtek. Dave nevelgette, szeretgette, babusgatta a kis csipet-csapatot (pardon, azok nem ezek a mókusok), azok pedig átlagos óvodásokként/kisiskolásként viselkedtek.
Ez mindenkinek való volt. Bugyuta története tökéletesen eltörpült a felnőtteket is lehengerlő cuki mókusok mellett, akiknek az animálása mellesleg varázslatosan élethűre sikerült.

Hormonok riadó!

Aztán jött a második epizód a gimnáziummal, mókuslányokkal, tomboló hormonokkal és bimbózó szerelemmel. És megtört a varázs.
A rágcsálók már nem aranyos kis gyerekek, hanem lázadozó kamaszok és ezzel a célcsoport is inkább a tizenévesekre szűkült le, akik magukénak érezték, és akiket mulattatott az enyhe High School Musical és a Hannah Montana utánérzés. Ekkorra már a mókusok állandó jellegű rosszalkodása megszűnt viccesnek lenni, pláne nem volt aranyos.

A soron következő rész visszatérni igyekszik a gyökerekhez, félretéve a pubertás minden nyűgét újra gyerekekkel foglalkozik, holott ha mókusévekben számolunk, mostanra Alvinéknak már igencsak a családalapításon kéne törniük a fejüket. No persze egy mesében ilyet nem kérünk számon, az viszont némiképp zavaró, hogy a monstre cukiságot rendszeresen megtöri a fellángoló olthatatlan szerelem, vagy a kifejezetten felnőttesre (mondjuk ki nyíltan: szexisre) koreografált mókuslány-tánc.
Mostanra már nem elég a közönségnek néhány kedves fülbillegtetés: vagy mélység a történetbe, vagy kevesebb nemiség a karakterekbe.

Ettől függetlenül persze az Alvin és a Mókusok egy egészen szerethető film, kicsi, felvilágosult gyerekekkel családi programnak ideális (és ezt nem csupán a Theodore iránti olthatatlan rajongásom mondatja velem), de bizonyára nem fogják az év műalkotásának választani 2012-ben.

(Alvin és a mókusok 3. - színes, szinkronizált amerikai családi film, rendezte: Mike Mitchel, főszereplők: Jason Lee és a mókusok, magyar hangok: Dányi Krisztián, Arany Tamás, Posta Viktor, Ábel Anita, Vadász Bea)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB

"Egyedül nem megy!"

A téli pauza után újabb sorozattal várja a filmbarátokat a Bódy Gábor Ifjúsági Filmklub, áll a házigazda Munkásművelődési Központ MoziZónához eljuttatott kedvcsinálójában.

Rendhagyás így, is, úgy is

A képlet változatlan, hetente keddenként délután öttől lesznek a vetítések a filmklub keretében: az első alkalomra január 10-én várják a filmbarátokat az MMK-ban. A most bemutatandó filmek ötletét az előző sorozat darabjai, vagyis a táncfilmek adták, ugyanis a táncosok “pályaképei” után ezúttal a zene világának filmes feltérképezését ígérik a szervezők. Olyan alkotókkal, muzsikusokkal ismerkedhetnek meg a vendégek, akik egy-egy korszak és/vagy stílus legendás szereplői, meghatározó alakjai voltak – ám még ehhez képest is rendhagyó lesz a sorozat nyitánya. A kezdést ugyanis a napokban elhunyt zseniális színészlegenda, Garas Dezső emlékének szentelik a dunaújvárosi mozisták: a Ripacsok című korszakos film vetítésével kezdődik a zenei sorozat jövő kedden!

Pontos menetrend

A továbbiakban viszont már a zenészeké lesz a vászon, a sorozat érdekessége, hogy a programban nemcsak a külföldi világnagyságok pályafutását bemutató munkák kerülnek, hanem a hazai zenészek, zenekarok történetét is felidézi a filmklub téli-tavaszi kínálata.

Ki a legjobb?

Lássuk mindezek után a pontos programot – értelemszerűen  január 17-től:

A világ második legjobb gitárosa: Django Reinhard (rendezte:Woody Allen)

Janis Joplin – dokumentum film

A Rock ‘n Roll ördöge – Jerry Lee Lewis (rendezte: Jim McBride)

Nagy életek, vad életek

Ray (Ray Charles) rendezte: Bruce Gowers

Bird (Charlie Parker) rendezte: Clint Eastwood

Csillogó fekete lemezek (Cadillac Records) rendezte: Darnell Martin

Kopaszkutya

Szép leányok, ne sírjatok!

A sorozat szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak és látnak – a következő hetekben duplán érvényes a régi jelszó: hadd szóljon!

Kapcsolódó link:

Munkásművelődési Központ

A lelkendezéstől még mindig szóhoz sem jutunk, legyen bármilyen paradox is a mondat, most mégis elkanyarodunk egy picit a CWT kiemelkedő teljesítményétől és vigyázó szemeinket Hollywood-ra vetjük. Ígérem, csak átmenetileg.

A nyomozó nyomában

Legutóbbi kalandjából éppen magához térve, hőn szeretett Watsonjától távol Sherlock pályafutásának legszerteágazóbb összeesküvés-elméletén dolgozik. Itt mindenki mindenkivel összefügg, a szálak jelölésére szolgáló vérvörös fonalból szőtt háló immár tökéletesen alkalmas akár légyfogásra is, csak a kövér pók hiányzik a közepéből. Mégis, a mesterdetektív mintha folyamatosan távolodna csak a megoldástól.
Ebben mondjuk segítenek neki rosszakarói, akik lépten nyomon az életére törnek, remélve: ha elég ideig cséplik fejét (szükség esetén más testrész is szóba jöhet) idővel tán eltántoríthatják ebbéli szándékától. Nem mintha hagyná magát.

Sherlock Holmes-ról közismert, hogy sehova nem megy hű tanítványa, Watson nélkül, most mégis hosszú percekig nélkülöznünk kell őt a filmből. Sőt, a későbbiekben sem a tudásszomj vonzza vissza, hanem szíve; a világirodalom alighanem legismertebb nebulója, a kérlelhetetlen logika második generációja hogy, hogy nem – nősülni óhajt.
Persze az embernek ne legyenek ilyen nagyra törő tervei Sherlock Holmes szolgálatában.

Az aktuális főgonoszt, James Moriarty professzort valóban kemény fából faragták, ördögi céljai elérésében még olyanok sem állnak tőle távol, mint például az osztrák koronaherceg megölése, így nem kétséges, hogy Holmes és Watson hamarosan nyakig merülnek az ügybe, sőt, másokat is kénytelenek lesznek bevonni.
Még egy jósnőt is.

Klasszikust csak pontosan?

Érdekes kérdés, hogy a film írójaként is megjelölt Sir Arthur Conan Doyle vajon mit szólna figuráinak ily steampunkra hajazó felturbósított változatához, az első sokk után a mozirajongók kezdik megszokni az új verziót. Nem, ez nem amolyan „kicsi, sárga de a miénk” jellegű beletörődés, Robert Downey Jr. valóban elfogadhatóan, mi több, élvezetesen alakítja a cinikus logika-lovagot, Jude Law-t sem kell félteni a kötekedő másodhegedűs szerepében.
Előbbinek cinikus humora, szokatlan megoldásai és sajátos felfedezései, utóbbinak pedig józansága és folytonos berzenkedése szórakoztatja a nézőt azokban a ritka pillanatokban, amikor éppen nem csépelnek valakit a vásznon.

Legyen bármilyen unortodox is kettősük, bármennyire is meghökkentőek a brit gentleman-ok verekedés, lövöldözés közben, kétségtelen, hogy az idei év eddigi legjobb filmjével állunk szemközt.
Legalábbis azok közül, amit már játszanak a mozik;)

9/10

(Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték – színes, szinkronizált amerikai akciókrimi, rendezte:  Guy  Ritchie, főszereplők: Robert Downey Jr., Rachel McAdams, Noomi Rapace, Jude Law, Jared Harris, Stephen Fry, Kelly Reilly)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB