Sherlock Holmes nevében: javában forog

A hosszú-hosszú előkészületi fázis után már a forgatási szakaszba jutott a Sherlock Holmes nevében című munka: a városunkban készülő ifjúsági film friss eseményeit Bernáth Zsolt rendező foglalta össze a DO/MoziZóna kérésére. És pici előhang is jön!

Javában tart a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film forgatása – az elmúlt hetek eseményeit Bernáth Zsolt rendező foglalta össze a MoziZóna kérdésére. Alig titkolt büszkeséggel jelentve, hogy a hasábjainkon korábban zengetett előkészületi fázis már a múlté, sőt, már az első forgatási szakaszon is túljutott a stáb:
– Immár tizenegy forgatási nap van mögöttünk, és bár most tartunk egy icipici szünetet – július 4-én folytatódik a forgatás –, az eddigi tapasztalatok igen-igen biztatóak. Végeztünk azokkal a jelenetekkel, amelyek lakásokban játszódnak, ez mindenképpen biztatós, hiszen meglehetősen feszített tempóban dolgozunk, ráadásul most már minden idegszálunkkal a különlegesebb helyszínekre koncentrálhatunk. A víztorony, az alagút és a háztető még előttünk van – de most mindenki bizakodó a stábban, remek az összhang a gyerekekkel, jó tempóban tudtunk dolgozni. Kemény lesz a folytatás: júliusban összesen tizenhét forgatási napot tervezünk!

Apropó, gyerekek: szintén a következő etapban, azaz júliusban kerül sor annak a jelenetnek a felvételére, amelyre szeretettel várnak minden korábban jelentkezett közreműködőt, statisztát – és bárkit, aki szeretne bekapcsolódni a Bartók Kamaraszínház mögötti ligetben zajló tömegjelenetbe.
De vissza az eddigi munkára: mint Csikós Árpád werkfotóiból is kiderül (lásd illusztrációinkat!), a gyerekek roppant komolyan veszik a munkálatokat – és ezt erősíti meg kérdésünkre Bernáth Zsolt is:

– Bár az egész stáb jól dolgozik együtt, mindenképpen kiemelendő a gyerekek munkája: egyrészt megszokták mára, hogy ez bizony nem játék, gyakorlatilag felnőtteknek is nagy próbatételt jelentő munkát kell végezniük, másfelől az is beigazolódott, hogy érdemes volt hónapokig válogatni a főszereplőket. Kristóf, Ádám és Nikolett is kiválóan hozzák a megírt figurákat, Kristóf (Holmes) esetében ráadásul egy régi álom is teljesült. Ugyanis a kisfiú Sherlock Holmes-rajongó, amióta az eszét tudja, így számára maga a csoda, hogy most eljátszhatja a legendás detektívhez hasonló figurát, akit történetesen Holmes-nak szólít a barátja.
A film ideiglenes honlapján található linkeken keresztül el lehet érni a produkció YouTube csatornáját, ahol számos videoklip látható a háttérmunkálatokról, illetve a kapcsolódó közösségi oldalakon is megéri böngészni – hadd ajénljuk most a film Facebook-felületét! Mi legközelebb a júliusi forgatások kapcsán jelentkezünk – a Petőfi ligetbe tervezett monstre akció előtt külön felhívással. Addig is: jó nyarat, Sherlock!

(A DO/MoziZóna a készülő film hivatalos médiatámogatójaként segíti az ifjúsági film létrejöttét, és szintén médiatámogatóként vesz részt a film népszerűsítésében!)

Kategória: Helyi erők | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>


Kérjük írja be a fenti számokat az alábbi mezőbe üzenetküldés előtt: