New York, I love you

Valentin-napi utánérzés sztárparádéval, romantikus ömlengés – gondolja a sokat látott mozizó, ha csak egy pillantást vet a New York, I love you beharangozóira. A jó hír, hogy a világban és az idei tavaszban bizony akadnak még meglepetések.Első látásra kétségbeesik a néző, főleg a múlt heti akció miatt: úgy tűnik, így március elején a mozi nem tud szabadulni sem a Valentin-nap emlékétől, sem pedig Natalie Portman csinos pofijától. Utóbbit tán nem is bánná az ember (főleg a férfiember), de előbbivel már némiképp tele van a pici piros hócsizmánk. Jó hír, hogy a beharangozó, az előzetes és a cím mind csalnak: a New York, I love you érdekesebb, gazdagabb, mélyebb és klasszisokkal jobb film lett, mint amilyentől féltünk.

Egyveleg

Egyszer volt, hol nem volt, született 2006-ban egy film, azzal a céllal, hogy most aztán jól megmutatják a franciáknak és külföldieknek egyaránt, hogy miért is lehet szeretni egy várost. Ez volt a Paris, je t’aime, ahol 22 rendezőnek adták fel a leckét, és ők becsülettel megmutatták. 22 rendező, 18 történet, egy estényi varázs.

Hogy miért meséltem el mindezt? Mert – mint az már a címből is gyanús – a New York, I love you pont ugyanezt a vonalat követi, vagyis bár történetmozaikokból áll össze, mégis messze esik a tavaly ilyentájt bemutatott Valentin nap című egyvelegtől. Talán nem is igazán a szerelemre van kihegyezve: a történetben túl jól sikerült első randit, lepattanó udvarlási kísérletet, magányos szívek véletlen egymásra találását, és még annyi mást, ami egy ekkora városban megtörténhet. Hiszen a Nagy Alma nem csupán az Empire State Buildingről híres (meg a Wall Streetről), hanem olvasztótégelyi mivoltáról is, vagyis itt mindenki előfordulhat és minden megtörténhet. Mindenki megtalálhatja, illetve el is veszítheti számítását. Ahogy az egyik jelenetben mondja az idős hölgy: „Azt szeretem New Yorkban, hogy itt mindenki máshonnan jött."

Hétköznapi varázslat

Tizenegy rendező számtalan története (bevallom őszintén, viszonylag hamar megfeledkeztem a számolásról) nem csupán egy kellemes, bár kissé búskomor hangulati egyveleget nyújt tálcán a nézőnek. Felvonultatja az érzelmek széles skáláját, a szerelem minden végletét az együtt megöregedő pároktól az alkalmi légyottig (nem is beszélve a soha be nem teljesülő vágyakról), de egészen máshogy, mint ahogy azt február idusa táján megszoktuk. Nincs nagytotálból vett csókjelenet a már említett Empire State Building tetején napnyugtakor, nincs majdnem elkéső, de a végén mégis pont odaérő hősszerelmes, akinek esküvőt kell megakadályozni, nincs párcsere, szakítás, majd egymásra találás, vörös rózsa, drámaian előadott nagymonológ az érzelmek fontosságáról, nincs banalitás. Végül, ám korántsem utolsósorban: nincsenek harsogó színek, az élet New Yorkban nem egy monstre fogpasztareklám.

Hogy mi van helyette? Borongós, szürke hétköznapok, belefásultság, elveszettség, magányosság, egymásra találás. Érzelmek, melyek nem kívánnak nagy totált, mi több: annyira hétköznapiak, hogy már észre sem vesszük különlegességüket. Pillanatok, amik felett elsiklunk, mégis ezek azok, melyek mindennapi életünket (illetve másokét) felépítik. Az apró dolgok szépsége, melyek nem kiabálnak óriásplakátról, nem rajzolnak hatalmas rózsaszín szívecskéket az égre, egyszerűen csak szebbé, vagy legalábbis egy kicsit mássá teszik a mindennapokat.

Nem utolsósorban történik mindez egy varázslatos városban, melyet annyiszor láttunk már a filmeken, hogy azt hinnénk: ismerjük minden utcáját, jártunk már minden kávézójában. A film mégsem ezt a képeslap-szép oldalát mutatja; bár tételesen megtalálhatjuk benne az összes híres-neves épületet, és azokat is, melyeket csak a felfedezők csodálhatnak meg, de mégsem fentről, madártávlatból, hanem az utca szintjéről történik mindez. Egy város bemutatása nem épületekkel, hanem emberi sorsokon keresztül: nosztalgiázhat, aki már járt ott, és (mint a szerző) első látásra beleszeretett, de megismerheti az is, aki kíváncsi a Magyarországnyi lakost tömörítő metropolisra, és nem csupán útikönyv-stílusban. Ez nem a Sinatra féle „New York, New York", nem a glamour, nem a gyorsétteremlánc-New York, hanem egy borongós, szomorú-szép város, a fennen már hosszan taglalt mindennapi csodákkal.

Nehéz leírni azt a hangulatot, ami ezt a filmet áthatja: nem a klasszikus módon szép, de megérinti az ember lelkét, és a moziból kijövet egészen más szemmel látja a világot. Csupán egy hibát tudunk felróni: most, hogy végre itt a tavasz s a napsütés, nem pont erre a hangulatra vágyik az ember.

De ez már nem a film hibája.

9/10

(New York, I love you – színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték (?), rendezte: Mira Nair, Shekhar Kapur, Randall Balsmeyer, Fatih Akin, Brett Ratner, Natalie Portman, Joshua Marston, Wen Jiang, Shunji Iwai, Allen Hughes, Yvan Attal, főszereplők: Natalie Portman, Andy Garcia, Bradley Cooper, Ethan Hawke, Hayden Christensen, Orlando Bloom, Christina Ricci, James Caan, Julie Christie, John Hurt, Shia LaBeouf, Chris Cooper, Robin Wright, Eli Wallach)

Kapcsolódó linkek: Dózsa Mozicentrum, IMDB