Alvin és a mókusok 2.

Természetanyának igazán vehetne valaki egy öröknaptárt, hiszen ki örül a sáros karácsony után a bokáig érő hónak januárban? Kivéve persze a szánkózókat és a sielőket, ám alighanem ők vannak kevesebben. Az év első hónapja sokak számára a kemény megméretések időszaka is, hiszen nem csak a főiskolán izzadnak vért a diákok a vizsgaidőszakban, hanem az általános-és középiskolákban is szeretnek ilyenkor félévi záródolgozatokat írattatni a tanárok. Az év első egyese utáni kesergés, vagy az első ötös feletti ünneplése – a mozi szokás szerint minden bút s bajt kikapcsol egy film erejéig, de csak ha elég fiatalok vagyunk hozzá.

1958 magasságában született három animált mókus, akik pillanatok alatt belopták magukat a film-és zeneiparba, generációk nőttek fel rajtuk, és hatásukra minden kisgyerek mókust, vagy hullahopp-karikát kért karácsonyra éveken keresztül. Tovább is van a történet, naná, ám ezt már megénekeltük tavaly(előtt), hiszen néhány évnyi pihenés után visszatértek, hogy egész estés (és szélesvásznas) kiadásban is bemutatkozzanak; megújulva, összemenve, ám sokkal vagányabban. Mindez mára történelem mondhatnánk, ha időközben nem rukkoltak volna elő egy újabb filmmel.

Tanulni, tanulni, tanulni…

Az éneklő szőrgolyók vígan élik a rocksztárok gondtalan életét, csak a drogok és a csajok hiányoznak a buliból. Van helyette azonban széthúzás: akár a mesében, Alvin kezd kiválni a trióból és magánakcióival még Dave életét is veszélyezteti. Nincs mese hát, ideje normális életet élni, és mi lenne normálisabb egy film szerint, mint három mókus egy középiskolában? Kezdődhet hát a gatyázások korszaka, minden amerikai tini legrosszabb rémálma, és persze a fejet-a-vécébe jelenet sem maradhat ki, mint szintén állandó eleme a gimnáziumok hétköznapjainak. S hogy a helyzetet még jobban tetézzék: dúlnak a hormonok és alélnak a lányok, méghozzá láb elé. Mókusláb elé.

Ian bácsi az előző rész végén épp különféle rágcsálókat kérlelt, hátha attól majd énekelnek, s azóta is igy él boldogtalanul alagsori lakában. Ám a szerencse őt is megtalálja: három éneklő lánymókus toppan be az életébe, hogy márpedig ők most ha tetszik, ha nem, sztárok óhajtanak lenni. Hoztak magukkal dalokat, szexis táncot meg minden. Mókusok a mókusok ellen, mókusok mókusokkal vállvetve, szív nem marad szárazon.

Csak kiskorú felügyelete mellett ajánlott

Vannak filmek, melyek folytatását boldogan üdvözöljük, másokét inkább elfelejtenénk. Alvin és a mókusok például sokkal szimpatikusabb zenekarként – például a Rémálmot üvöltve, csak hogy témánál maradjunk – mint folytatásként. Amilyen jó lett ugyanis az első rész, annyira nem kellett volna a második. Új rendező, új szereplők, új kihívások – és vadonatúj csalódások.

Sikoltozó tinilányok, tetovált diri és iskolai zenei verseny; a széria második része (mely a magyar fordításban még az alcímet sem érdemelte ki) tagadhatatlanul merített Hannah Montana és a High School Musical sikersztorijaiból. A sor már csak akkor lehetne teljesebb, ha egy-két vámpírt is belegyömöszöltek volna Alkonyat-módra, de azt már valóban nehéz lett volna összeegyeztetni a kedves-bundás-állat-stíllel. Lehet, hogy célközönségnek valóban a középiskolás réteget szánták, az viszont biztos, hogy őket már nem köti le pusztán az a tény, hogy néhány aranyos szőrcsomó énekelni kezd – ez csupán a kiskorúaknak elég.

Tizennyolc éven felüliek számára tehát csak kiskorú felügyelete mellett ajánlott: legalább valaki nevessen a moziban…

(Alvin és a mókusok 2. – színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendezte: Betty Thomas, főszereplők: Jason Lee, David Cross, Zachary Levi, eredeti szinkronhangok: Justin Long, Jesse McCartney, Christina Applegate, Matthew Gray Gubler)

Kapcsolódó linkek: Dózsa mozicentrum, IMDB